MIKOR A BUJDOSÓ AZ ISTENNEL BESZÉL

Uram,én nem tudom az igazságot
miképpen osztogatod ezután,
hogy mindenkinek bár maréknyi jusson,
Annyit tudok csak: esztendeje immár,
hogy végigdúlt a vihar otthonunkon.

Tudnod kell Uram,hisz mindent tudó vagy:
nem akarunk mi semmi mást,csak élni.
Szántani,vetni és remélni.
Szántani,vetni és remélni
jó munkáért vidám aratást.
Nem imádkoztunk sokat,az igaz.
De szerettük a világodat,Uram,
ahogy megadtad:gondokkal telítve,
búval és örömmel fűszerezve,
a tövisek között egy-egy virág....
szép volt Uram,jó volt a világ.

Szerettük a patakodat,mely zengve
selyempartok közt vígan szökdösött.
A szellőt ahogy hegyeidről este
virágillattal megrakódva jött.
Hajnalodat,amikor bokrétásan
felkacagott az ablakunk alatt.
Szerettünk minden bokrot,fát,virágot,
pillangót,felhőt,madarat.....!

Apánk kezét.Anyánk mosolyát.
Kisgyermekünk első kacaját.
A csókot ahogy lányajkon kigyúlt.
A vágyat,mikor fellegekbe nyúlt,
Feléd,Uram,akár a jegenye!
Jövendő kért! Békét és életet!
Mégis a bal kezed mozdult elénk
s reánk bocsátottad a végzetet.

Most már igazán nem tudom: a sorsot
hogyan s miképpen rendezed.
De bujdosók könnyében s bánatában
nem lelheted Uram a kedvedet.

Uram nekünk ez a föld idegen.
Az ég sem derít itt sugarat miránk.
Bajor erdőkön bujdosó magyarnak
bogáncsos úton nem terem virág.
Más itt a szél. Másként suhog az erdő.
Más nyelven szólnak a patakok.
Bozót tépi a bujdosó magyart.
kivert ,hazátlan,árva és zavart..
Uram,Te ezt így nem akarhatod!

Amerre járunk:köd lepi az erdőt.
Nyögnek a fák és tövisek sebeznek.
Bármerre indul céltalan nyomunk:
még az ösvény is átfordul keletnek.

Uram! Rendeld már,hogy hazamehessünk!
Mindegy hogyan és mindegy,milyen áron!
Nem akarunk örökké bujdokolni.
ezen a zord,otthontalan világon!
Ha kell gyalog is,éhesen,vacogva,
tépett lélekkel és halálra váltan:
csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!

Vert farkas mellé farkasnak beállunk,
vagy koldusnak a templom küszöbére,
rabnak,ha kell,testvér-rabok közzé:
csak haza jussunk végre!
Hogy beszélhessünk magyarul a földhöz
s megértsük,amit zúgnak a szelek.....!

Ha Szodoma láttán kővé változom:
Uram,én akkor is haza megyek!
Nincsen napodnak máshol melege.
Sehol sem olyanok a csillagok.
Ha százszor átkozott is az,aki magyar:
nem lehetek más,ha egyszer az vagyok...!

Add újra látnom apámat,anyámat,
vagy sírjukat bár, ha többet nem lehet....
Hadd roskadjak egy üszkös rom tövébe
eldobva végre a vándorbotot
s úgy súgjam megadással: Miatyánk....
sokat vétettem Ellened s nagyot.....
de nézd:
megtörtént a Te akaratod..

WASS ALBERT

Válasz

Köszönjük szépen kedves ... Koszonom,hogy elolvashattam ...

Válasz