Az agysebészet alkalmazása a pszichiátriai betegségek kezelésében 

(Medipress) Legutóbb frissült: 2011.02.27 00:10

régóta ellentmondásosnak számít, a mostanában megjelenő technikák azonban segíthetnek a súlyos állapotú betegeknek.

A terület rengeteget fejlődött a múlt század homloklebeny-eltávolítása és elektrosokk-kezelése óta, a szakértők ennek ellenére óvatosságra intenek, mert még mindig vizsgálják a mély agyi stimuláció (DBS) kezelések működését.

Michael Okun, a Floridai Egyetem neurológusa azt nyilatkozta, azzal, hogy eszközöket helyeznek be a betegek agyába, biztató eredményeket tapasztalnak. Nagyon izgalmas eredmények vannak, ennek ellenére továbbra is óvatosan haladnak előre.

Okun az Amerikai Tudományfejlesztési Társaság washingtoni konferenciáján annak a bizottságnak a tagjaként szólalt fel, amely a Parkinson-kór, a kényszerbetegség és a Tourette-szindróma kezelésével kapcsolatos előrelépésekről és hátrányokról számolt be.

Benjamin Greenberg pszichiáter egy olyan kísérletről tudósított, amelyet az úgynevezett „rosszindulatú kényszerbetegségben”, vagyis a betegség nagyon súlyos és makacs formájában szenvedő betegek érdekében folytatott. Olyan betegek tartoznak ide például, akik kényszeresen ellenőrzik és igazgatják a dolgokat, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy minden rendben van, vagy, hogy megakadályozzanak valamilyen képzelt ártalmat.

A szakértő arról számolt be, hogy ezeket a betegeket teljesen eluralják ezek a gondolatok és viselkedések, amelyekről tudják, hogy értelmetlenek, mégsem tudnak ellenállni nekik. Így szinte minden ébren töltött órájukat ezek a gátló és stresszes, kényszeres gondolatok foglalják le.

A kényszerbetegség kezelési technikája, melyet 2009-ben hagyott jóvá kivételes esetekre az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerellenőrzési Hivatal (FDA), azzal jár, hogy egy vékony elektródát ültetnek mélyen a beteg agyába. Az elektromos áram az eredmények szerint egyes betegekben körülbelül 25 százalékkal csökkenti a tüneteket. A módszert még csak körülbelül 50 emberen próbálták ki az Egyesült Államokban az óta, hogy a kutatást 2000-ben megkezdték.

Greenberg azt állítja, hogy bizonyos értelemben az agysebészet lehet a híd a pszichoterápia felé, de azt is hozzátette, hogy a módszer mérsékelte ugyan a kényszereket a betegekben, meggyógyítani azonban nem tudta őket. A betegek azon kis százalékának tartják fenn ezt a lehetőséget, akik súlyos fogyatékosságban szenvednek, és nem hatott rájuk a hagyományos kezelések agresszív alkalmazása sem.

A kényszerbetegség a felnőttek körülbelül egy százalékát sújtja. Ahhoz, hogy az elektródás kezelést alkalmazzák valakinél, a betegnek súlyos és krónikusan fogyatékosságot okozó betegségben kell szenvednie, amelyet legalább ötévnyi agresszív kezelés sem tudott enyhíteni.

Kilátások

A kényszerbetegségek 80 százaléka többé-kevésbé jól reagál gyógyszeres és/vagy pszichoterápiára, de 20 százalékuknál érdemi eredmény nem mutatkozik. Itt szóba jöhet idegsebészeti beavatkozás, mellyel egyre jobb eredményeket sikerül elérni, ez bizonyos idegpályák átvágásából áll, ám ez a beavatkozás visszafordíthatatlan jellegéből fakadóan a betegség előfordulásához képest igen ritka. A betegek többsége tartós gondozásra, gyógyszerelésre szorul, gyakran néhány kényszeres tünet is tartósan megmarad, de összességében életminőségük jelentős mértékben javul, újra munkaképesekké válnak, teljes jogú családtagok lehetnek. Kényszerbetegségek>>

A Tourette-szindrómában szenvedő páciensekkel dolgozó Okun szerint „bionikus korban” élünk, amikor közel 70 ezer ember járkál a világban valamilyen okból beültetett mély agyi stimuláló eszközzel a fejében. A szakember ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a módszert kezeléssel és rehabilitációval együtt kell alkalmazni.

Ez az összes mély agyi stimulálásra igaz. Ez nem villanykapcsoló. Csak azért, mert el tudják mulasztani a motoros tikkelést, a beteg ettől még nem feltétlenül lesz jobban. Keményen kell dolgozni a társadalmi reintegráció és a rehabilitáció tekintetében is.

Helen Mayberg, az atlantai Emory Egyetem professzora szerint az embereknek át kell értékelniük elvárásaikat azzal kapcsolatban, mit képes és mit nem képes elérni a beavatkozás.

Orvosi, etikai és társadalmi terhekkel néznek szembe ezen a téren, amikor segíteni próbálnak az embereken, hogy a lehető legjobban érezzék magukat. Amint valaki visszakapja az agyát, újra meg kell tanulnia használni.