Sok nő még ma is azt gondolja, hogy a mellrák csakis végzetes kimenetelű lehet, de legalábbis az emlő eltávolításával jár. Ezzel eleve szükségtelennek nyilvánítják a szűrővizsgálatot, és a sors kegyeire bízzák magukat, „talán én megúszom” hozzáállással. A többség valóban megússza, de ez sovány vigasz azoknak a családtagoknak, akiknek egy szerette mellrákban hunyt el idő előtt, és azoknak, akiknek a daganat megállításához az egyik vagy mindkét mellét le kellett venni. A legtöbb ilyen tragikus eset azért következik be, mert a beteg nem veszi időben észre a betegség kialakulását.

Pedig a mellrák – hasonlóan a szintén sok életet követelő méhnyakrákhoz – 100 százalékos arányban gyógyítható a kezdeti stádiumban. Többféle módszert is alkalmaznak a betegeknél az orvosok: választható egyrészt a műtéti kezelés, a sugárterápia, a gyógyszerekkel végzett kemoterápia, a hormonkezelés, újabban pedig már a célzott kezelési lehetőségek is rendelkezésre állnak. Minél hamarabb ismerik fel a betegséget, annál kíméletesebb lesz a gyógymód is: a gyógyszeres kezelésekre kifejlesztett modern, innovatív gyógyszerek – az úgynevezett okosgyógyszerek – olyan személyre szabott terápiát tesznek lehetővé, ami során jóval kevesebb mellékhatással, gyorsabb és enyhébb kényelmetlenségekkel járó gyógyulással számolhat a páciens. Ezek a készítmények válaszhatók, és nem automatikusan ajánlja fel az orvos őket, így ha terápiára kerül a sor, feltétlenül érdemes tájékozódni felőlük akár a gyógyszertárakban, akár a kezelőorvosnál.

Ha a kivizsgálás során valóban beigazolódott, hogy mellrákról van szó, akkor többféle szempont alapján döntenek róla az orvosok, hogy milyen terápiát érdemes a leginkább alkalmazni. Ez függ többek között a daganat és az emlők nagyságától, a tumor elhelyezkedésétől, az életkortól (számít az is, hogy menstruál-e még a hölgy), valamint az általános egészségi állapottól. Ami azonban a leginkább számít, az a mellrák stádiuma: korai állapotú vagy előrehaladott daganatról van-e szó. A terápia kiválasztását szintén alapvetően befolyásoló tumorbiológiai jellemzőket a szövettani vizsgálatok során határozzák meg.

A sugárkezelés általában műtét után jön szóba, ha szeretnék megelőzni az adott területen a rák újabb kialakulását. Ha csak a daganatcsomót műtötték ki, akkor minden esetben elvégzik az operált emlőnek és környékének besugárzását. Általában 25 alkalmas kezelést jelent ez, és gyakran alkalmazzák olyan esetekben is, amikor a mellet teljesen eltávolították egy korábbi műtét során. Mint a sugárkezeléseknél általában, itt is kell mellékhatásokkal számolni: előfordulhat a bőr gyulladása, illetve az emlő kötőszövet-szaporulata.

Kemoterápia javasolt abban az esetben, ha az eltávolított és megvizsgált nyirokcsomóban áttétet vagy érbetörést lehetett tapasztalni. Ebben az esetben fennáll a veszélye, hogy a daganat a szervezet távolabbi területeire is kiterjedhetett. Kemoterápia javasolt akkor is, ha a mellrák nagyméretű volt (a méretnövekedés az áttétképzés esélyét is megnöveli). Ha receptornegatív mellrákról van szó, akkor is kemoterápiára lehet szükség, hiszen a hormonkezeléstől ebben az esetben nem várható hatás. (Receptornegatív mellrákról akkor beszélünk, ha a daganatsejtek nem tartalmaznak ösztrogén- és/vagy progeszteronreceptorokat.) A kemoterápia mellékhatásaként jelentkezhet hajhullás, étvágytalanság, hányinger, hányás, hasmenés, szájnyálkahártya-gyulladás, gyomortájéki fájdalmak vagy görcsök. A mellékhatások többnyire csak átmenetileg állnak fenn, a gyomor- és bélpanaszok pedig a legtöbbször gyógyszerekkel is jól kezelhetők.

Hormonterápiára azok esetében kerülhet sor, akiknél a mellrák daganatsejtjein előfordulnak az ösztrogén- és/vagy progeszteronreceptorok, más esetekben a kezelés nem lenne hatásos. A daganat további növekedése az ösztrogénszint csökkentésével, vagy az ösztrogének receptorokba történő bekötődésének gátlásával akadályozható meg. A hormonterápia sokszor önmagában is eredményes lehet, de gyakran alkalmazzák a kemoterápia kiegészítéseként, vagy azt követően. A hormonkezelés fő előnyei között említhető, hogy enyhébbek a mellékhatások, ennek ellenére időnként súlyos mellékhatások is felléphetnek. Az antiösztrogének esetenként trombózist, méhtestrákot, néha pedig depressziót okozhatnak, így ezek elkerülésére is oda kell figyelnie a kezelőorvosnak. Hőhullámok szintén előfordulhatnak a kezelés megkezdésekor.
A hormonkezelés a továbbiak miatt is előnyös lehet: az antiösztrogének hatására az ellenoldali emlőben a felére csökken a daganatképződés esélye, és ugyanennyivel mérséklődik a mellkasfali kiújulás kockázata. Lassul továbbá a csontritkulás kialakulása, kedvezően alakul a vérzsírok szintje, sőt a petefészekrák is körülbelül ötven százalékkal kisebb eséllyel jelenik meg.