Megjelent: 2013.04.09.

Szerző: Máriáss Márta

Partner: HáziPatika.com

Címkék: mellékhatás, immunterápia, kemoterápia, daganatos betegségek

A kemoterápia régen és ma A kemoterápia eredeti formájában - úgy is mondhatnánk - kíméletlen módja a ráksejtek elpusztításának, hiszen nem csak a rákos sejteket öli meg, hanem a szervezet valamennyi sejtje szenved tőle. Nem csoda, hogy bevezetése idején arra az esetre vetették be, amikor a primer tumor helyi kezelése nem járt sikerrel, és minden áron menteni igyekeztek az emberi életet. Bár sokat reméltek tőle, csak kevés rák esetében hozott ténylegesen gyógyulást. Főként a gyerekkori leukémiában hatott megfelelően. Monoterápiában, azaz csak ezt alkalmazva, ma is eredményesen alkalmazzák a vérképző szervek rosszindulatú daganatai, leukémiák, limfómák esetében. Az elmúlt évtizedekben azonban a különböző hatóanyagok kifejlesztésének köszönhetően sokat finomodott, sokkal célzottabb lett a kemoterápiás kezelés. Mindamellett a jobb eredmény érdekében különböző kemoterápiás szereket ún. kombinált kemoterápia formájában alkalmaznak.

Nem csak a különböző hatóanyagokat, de más terápiás eljárásokat (sugár- és műtéti terápiákat) kombinálva, ma már szinte hetente születnek egyre hatékonyabb kezelési eljárások. Ha a kemoterápiát a sebészi megoldás vagy sugárterápia kiegészítéseként alkalmazzák, adjuváns kemoterápiás kezelésről beszélünk: Műtét előtt adott citosztatikumok a biztonságosabb műtétet készítik elő azáltal, hogy a tumor méretét csökkentik, és például az emlőrák esetén ún. emlőmegtartó műtétek végzését teszik lehetővé. Műtét után alkalmazva pedig az esetleges kiújulás és áttétek kialakulásának megelőzését lehet vele elérni.

Továbbra is alkalmazzák a kemoterápiát a későbbi rákstádiumokban is, amikor a cél a már nem mindig műthető daganat növekedésének gátlása, a szóródott, helyi kezeléssel már nem elérhető rákos sejtek elpusztítása. Ilyenkor a kemoterápia a panaszok és fájdalom enyhítésével az ún. palliatív kezelés része.

Formáját tekintve a kemoterápiás gyógyszereket szájon át vagy vénás infúziók formájában adhatják az egész szervezet számára, bizonyos esetekben megpróbálják lokálisan, a szervezet egy-egy rákos pontjára koncentrálni a hatóanyagot. A gyógyszeres kezelés történhet járó- vagy fekvőbeteg-ellátás keretein belül is.



A betegtől nem kis erőfeszítést igényel az együttműködés és a folyamatos kapcsolattartás az orvossal. A kezelés a hatóanyag adagolásával még ne zárul le. Csak hetekkel, hónapokkal később végzett kontrollvizsgálatok adnak végül megnyugtató eredményt, hogy a kezelés valószínűleg valóban kipusztította a szervezetből a tumoros sejteket.

Nem mellékes mellékhatások Filmekből, híradásokból, személyes beszámolókból tulajdonképpen jól ismertek a kemoterápia legjellemzőbb mellékhatásai. Kevésbé tudott viszont ennek oka. Miután ezek a hatóanyagok leginkább az osztódó sejtekre hatnak a legtoxikusabban, a szervezet sejtjei közül is azok sínylik meg leginkább a kezelést, amelyekre az osztódási ciklusok gyors egymásutánja jellemző. Ilyen sejtjeink a hajhagymában, szőrtüszőkben, a férfi ivarszervében, a herében találhatók, ahol a spermiumok képződnek. Gyorsan osztódnak továbbá a csontvelő sejtjei is. Ennek megfelelően állnak elő az olyan tipikus mellékhatások, mint a hajhullás, a csontritkulás és a meddőség. A csontvelői sejtek osztódásának gátlása szab határt végül alkalmazhatóságának. A nem megfelelő adagolás életveszélyes állapotot is eredményezhet, más mellékhatások, például a haj kihullása, a kezelés után spontán gyógyulnak.



A kemoterápiás kezelés tehát nem csak a daganatos sejteket pusztítja, hanem az egészségeseket is. A kutatók ezért olyan kezelést akartak találni, amely a daganatsejteket "megkülönböztetett figyelemben" részesíti, és célzottan csak azokra hat. Így a mellékhatások nagy része is elkerülhető, s ami a legfontosabb, sokkal hatékonyabban tünteti el a daganatsejteket - feltételezték. A különböző megoldások közül az immunkezelések bizonyultak a legsikeresebbeknek. Olyannyira, hogy ma a célzott kezelések alatt gyakorlatilag az immunterápiákat értjük.

Immunterápiák A passzív immunterápiák vagy immunmoduláns-terápiák azon alapulnak, hogy a szervezet saját védekezőrendszerének működését igyekeznek hatékonyabbá tenni, erősíteni. Az immunrendszer ugyanis maga is harcol a rendellenes rákos sejtek ellen. Ha észrevétlen munkája nem volna sikeres, sokkal több ember betegedne meg rákban.

A passzív immunterápia egyik fajtája, amikor olyan anyagokat juttatnak bőséges mennyiségben a szervezetbe, amelyeket a természetes immunrendszer is használ. Ezek az immunmodulátorok lehetnek az immunválasz kiváltásában szerepet játszó hírvivő molekulák, avagy citokinek (interleukinek és interferonok). Az immunrendszeri védekezés serkentése történhet célzottan, úgynevezett monoklonális antitestekkel is. Az antitestek olyan fehérjemolekulák, amelyek a sejtek felszínén megjelenő bizonyos struktúrákat ismernek fel. Tumor-antigéneknek a tumoros sejtekre jellemző sejtfelszíni molekulákat nevezzük. Miután a megfelelő antitestek megtalálják a tumor-antigéneket, hozzájuk kapcsolódnak. Ilyen az emlő és vastagbél-rákban alkalmazott érképződés-gátlás ellenes antitest, a Non-Hodgkin limfómánál a CD20-ellenes antitest vagy a HER2-pozitív emlőrákban alkalmazott HER2-ellenes antitest. Utóbbi esetben az antitest például nem csak úgy működik, hogy felhívja az immunrendszeri sejtek, az ún. citotoxikus sejtek figyelmét az antitesttel jelölt daganatos sejtre, azt is megakadályozza, hogy a HER2-molekulához kötődni képes növekedési faktorok valóban lehorgonyozzanak, és kifejtsék sejtosztódás-serkentő hatásukat.

Az aktív immunterápiák esetében az immunrendszert aktív immunizációval - mint a védőoltásoknál - igyekeznek nagyobb munkára serkenteni a tumorsejtek ellen. A tumorsejtek sokszor nehezen hozzáférhetők, vagy jól álcázzák magukat, igyekeznek olyanokká válni, hogy elkerüljék az immunrendszer támadásait. Az aktívan immunizáló oltásokhoz hasonló elven működő terápiában egyes, a daganatsejtre jellemző molekuláknak a szervezetbe juttatásával mintegy fel lehet hívni a védelmi rendszer figyelmét a megbújó tumorsejtekre. A jól ismert oltásokkal összehasonlítva ebben az esetben nem egy leendő veszélyre, hanem egy már meglévő betegségre kell felhívni az immunrendszer figyelmét. Az oltóanyag a betegből nyert daganatsejtekből készül. A daganatsejteket vagy azok darabjait természetesen ártalmatlan, szaporodásra képtelen formában juttatják vissza a beteg szervezetébe. A módszert egyébként a 80-as években próbálták ki amerikai klinikákon bél- és egyfajta bőrrákban szenvedő betegeknél.

Minél nagyobb a tumor, annál kevésbé hozzáférhető az immunrendszer számára, annál kevésbé tud védekező-rendszerünk lépést tartani a tumornövekedéssel, és a tumor azon "trükkjeivel", amelyekkel igyekszik magát az immunrendszer számára "láthatatlanná" tenni. Éppen ezért az immunterápiáknak a többi daganatellenes kezeléssel együtt alkalmazva van jelentősége, és elsősorban kisméretű daganatok ellen hatékonyak. Így megint csak hangsúlyt kap a minél korábbi stádiumban való felfedezés. Az immunterápiák ugyancsak helyet kapnak posztoperatív terápiák között.

Az immunterápiák egyelőre csak kevés tumor esetében egyenrangú alternatívái a hagyományos kemoterápiáknak vagy sugárkezelésnek, de a kutatók mindig újabb és újabb eredményekkel állnak elő.

Nagy előrelépés - kis molekulák által A célzott kezelések közé tartoznak az úgynevezett tirozin-kináz-gátló molekulák is, amelyek a tüdőrákok egyes fajtáinál, a vesesejtes rákban és a gasztrointesztinális sztrómális tumorok (GIST) esetében nyertek alkalmazást.

A daganatsejtek fékevesztett szaporodásának okát kutatva kiderült, hogy a sejtszaporodás szabályozása egy rendkívül bonyolult, több lépésből álló folyamat. A folyamat egyik kulcsszereplője a tirozin-kináz nevű enzim, melynek gátlásával sok tumor esetében lassítható vagy feltartóztatható a daganatos sejtek szaporodása.