Szülők imája gyermekeiért.

Istenem, a Te alkotásod minden. Tieid tehát gyermekeim is, akikért most könyörgöm. Nem azt kérem, hogy fényben, pompában tarthassam őket.
Csupánannyit adj meg, hogy minden szükségessel ellátva testüket, lelküket a te szíved szerinti jó katolikusokká és jó magyarokká nevelhessem őket.
Igérem, Uram hogy szavam a Te fölségedet fogja hirdetni előttük. tettem pedig jó példának szolgál nekik a te akaratod követésére.
Segits kegyelmeddel, Istenem, hogy olyan szülőjük legyek, amint Te kivánod.
Ámen.

Válasz

Szent Peregrin a rákbetegek védöszentje

Himnusz Szent Peregrinhez

Ó, Peregrin, te jó barát és testvér!
Terád emlékezik most az értelem!
Életed titkai élnek a szívünkben,
Örömre fordítva fájdalmainkat!

Követted akkor is Krisztust, a Bárányt,
Amikor utolért a szörnyű kórság,
Azon az éjjelen elmentél Te újra,
A kereszt tövébe szent bizalommal.

Imában kérted a Megfeszítettet,
Vegye le rólad a súlyos terheket.
S Krisztus a keresztről lehajolt tehozzád,
S meggyógyította te nagy betegséged.

Most te nevedben kérlelünk, Mária,
Testvéreinkkel, a szentekkel együtt
Istennek éneklünk veletek mi együtt
Hála és dicséret méltó énekét.

Amen.

100_3633.JPG

Válasz

Bakos Erika
Szent Istvánhoz...

A kenyered izzadva dagasztják,
talán marad morzsa a magyarnak,
Alkotmányod Szent Ünnepén
fáj a szíve szomorú fiadnak.

Már nem miénk a föld talpunk alatt,
a lábunk nyomát is eladták rég,
Alkotmányod Szent Ünnepén
talán csak a hitünk létezik még.

Múltunkat hurcoljuk fájdalommal,
mikor mint nép végveszélyben álltunk,
Alkotmányod Szent Ünnepén,
honunkban ma kifosztottá váltunk.

Új kenyeret sütnek a kemencék,
lisztté őrölték a más búzáját,
Alkotmányod Szent Ünnepén
megéljük a néped szabadságát?

Válasz

Tisztelettel kérünk,szerkeszd be a profilunk blogjában a keresztyén...-be!Előre is köszönjük!

Előzmény

Válasz

Vajay Tiborné - Kegyelem



Először sírsz, válladon
a bűnnek terhe ül,
leláncol a gondolat, és vádlón,
szűkölve menekül,
bűnös vagyok... bűnös... zakatol a szó,
lelkedet ezer darabra tépve,
és te nem érted még,
hogy az Úr éppen akkor vesz tenyerére,
könnyed úgy hull, mit hömpölygő,
megváltó eső,
mely bánatot, fájdalmat,
borút temető,
s úgy ölel az önvád,
mintha már sosem engedne el,
helyettem... helyettem szenvedett...
az én bűnömet vette el.
Aztán felismered
érted is hullt a Szent, Drága vér,
érted is volt az áldozat
a Golgota fájdalmas keresztjén,
értem... értem... üvölt a szó,
és ezer sebből vérzik már a szív,
és a felismerés esdeklő,
könnyes imádságra hív.
Aztán könyörögsz,
s kéred, bocsássa meg vétked,
bocsássa meg, hogy bűneidért kihunyt
egy megáldott élet,
összekulcsolt kezedből csendes imádság
száll az égre,
s könyörögve kéred, hogy bűneid
letehesd áldott tenyerére,
Aztán könnyeid lassan
csendes harmatcseppé vállnak,
s érzed hogy bűnöd terhe
nem nyomja már vállad,
lelkedre oly égi béke terül,
milyet sohasem éreztél még,
érzed, szívedben érzed
az Úr hatalmas, áldó szeretetét.

Úgy ölel át, mint egy mennyei
meleg takaró,
mely biztonságot, hitet
békességet adó,
s elringat a pillanat
csendesen, lelkedhez bújva,
mert az Úr vétkeidet
áldón feloldozza.
S szíved mélyén lángra gyúl
a szunnyadó parázs,
szárnyra kap, felszabadít,
egy új, csodálatos varázs,
melyet csak akkor érzel,
ha lelkedben hitnek lángja gyúl,
ha Isten Kegyelme s Szeretete
féltőn átkarol.

Válasz

Petőfi Sándor:SZÜLEIM HALÁLÁRA


Végre megtörtént a
Rég várt viszonlátás!
Nincs köszönet benne,
Nincsen istenáldás.
Láttam jó atyámat... vagy csak koporsóját,
Annak sem látszott ki csak az egyik széle,
Ezt is akkor láttam kinn a temetőben,
Mikor jó anyámat tettük le melléje.

Sem atyám, sem anyám
Nincs többé, nem is lesz,
Kiket szoríthatnék
Dobogó keblemhez,
Akiknek csókolnám még lábok nyomát is,
Mert engemet szivök vérén neveltek fel,
Mert körűlöveztek, mint a földet a nap
Lángoló sugári, szent szeretetökkel!

Oh atyám, oh anyám,
Miért távozátok?
Tudom, hogy áldás a
Sír nyugalma rátok,
De mi nektek áldás, az átok énnékem,
Melytül szegény szívem csakhogy nem reped meg!
Ha így bántok velem, ti kik szerettetek,
Mit várjak azoktul, akik nem szeretnek?

Itt hagytak, elmentek,
Nem is jőnek vissza!
Omló könnyeimet
Sirjok halma issza.
Folyjatok, könnyeim, folyj, te forró patak,
Szivárogj le hideg orcáikra halkan,
Hadd tudják meg rólad: árva gyermeköknek
Elhagyott lelkén mily égő fájdalom van!

De nem, de nem, inkább
Eltávozom innen,
Hogysem könnyem árja
Hozzájok lemenjen;
Mentsen isten tőle!... édes jó szülőim
Hogyha megéreznék fiuknak keservét,
Szerető szivök a sírban sem pihenne,
Egy bú lenne nékik a hosszú öröklét.

Isten veletek hát...
Csak egyszer még, egyszer
Ölelkezem össze
Sírkeresztetekkel...
Olyan a két ága, mint két ölelő kar,
Mintha apám s anyám nyujtaná ki karját...
Tán fölemelkedtek halotti ágyokból,
Fiokat még egyszer ölelni akarják!

Pest, 1849. május 19-20.
http://mek.oszk.hu/01000/01006/html/vs184901.htm#16

Válasz

Katonáné Margit írta:

József Attila: A CSODASZARVAS

Ükös ükünk, ősök őse,
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.

Űztön űzte kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.
Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó szívben.

Az az előd nem volt boldog.
Nem boldogok az utódok.
Az ős haza odaveszett,
de a vágy nem emlékezet.

Hejh magyarok, hajh szegények,
hova űzni azt a gímet?
Aki hajtja, belepusztul
asszonyostul, csapatostul.

Az is, aki látta, végre,
hagyja immár békességbe.
Tisza mellett, Duna mellett,
az a szarvas itt legelget.

Ázsiai nehéz szaga
ázott pusztán füstöl tova
s aranyszőre, mikor illan,
gyári füstön általcsillan.

Kortyolgat az ég tavából,
villó aggancsa világol -
ága-boga tükörképe
csillagvilág mindensége.

1933. júl. [?]

Előzmény

Válasz

A KÖLTÉSZET NAPJÁRA - József Attila születésnapja /1905. ápriliris 11/
József Attila: KÉSEI SIRATÓ

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

1935/1936. dec.
http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/

Válasz